Tartásjavító jóga (gerincjóga)

A jóga alapvetően nagyon jót tesz a gerincnek, a nyújtások, hátrahajlások, hajlítások, nyújtott, finom csavarások, döntések rugalmasítják és erősítik a tartóizmait és karbantartják a porckorongokat. De sajnos manapság olyan sokat görnyedünk ülve vagy állva a számítógép előtt, a telefon fölött, az autóban vagy bárhol, hogy nagy szükség van olyan jógára, ami figyelembe veszi a gerinc sérülékenységét, amit a passzív, de nagy terhelést jelentő, modern életmód okoz.
Az emberek szinte 100%-ának valamilyen módon degenerálódik a gerince – egyre gyakrabban már a gyerekeknek is – igaz, ennek nincsenek a legtöbben tudatában, mivel amíg nincs nagy baj, fájdalommentes.
Sok tanítványom küszködik különböző hátfájdalmakkal, ezért döntöttem el, hogy továbbképzem magam ebben az irányban: Bene Máté Zoltánnál végeztem el a “Gerincterápia jógával”, kifejezetten jógaoktatóknak összeállított továbbképzést, hogy 2017 őszétől már kifejezetten gerincerősítő, tartásjavító jógát is tudjak tartani, az egyéb jógafoglalkozásokba pedig még tudatosabban tudjam bevonni ezt a szemléletet is, hogy hatékonyabban tudjam fejleszteni a már sérült gerincet. A továbbképzés eredményeképp magabiztosan tudok segíteni a különböző gerincproblémákkal érkezőknek.

A gerincerősítő órákra férfiak is jöhetnek, nem csak nőknek tartom őket.
Ezeken az órákon is hatha jógát végzünk, de hatványozottan tartalmaznak a gyakorlatsorok gerincet erősítő, regeneráló, tartást javító ászanákat.